2012. november 3., szombat

11. fejezet -Laura

Az embernek néha nincs kedve semmihez.
Se enni.
Se inni.
Se olvasni.
Se tévézni.
Se gépezni.
Se beszélgetni.
Se nevetni.
Se levegőt venni...
Magam alatt vagyok. Igen, be merem végre vallani magamnak, hogy nincs velem minden rendben. De hiszen hogy is lehetne? A barátomat azzal vádolják, hogy megölte városunk egyik kis éjszakai pillangóját a főiskoláról.
Igazából maximálisan bízok benne. Rengeteg közös élményünk van, és sok mindenen keresztülmentünk.
Azonban minden sokkal jobb lenne, ha megtudnánk a dolgokat élőbe beszélni vele. Egyszerűen szeretném, ha az ő szájából hallanám azt a bizonyos mondatot: Nem én öltem meg!
Szükségem van erre.
Éppen annyira, mint rá...
- Laura! Laura!- rázta meg valaki a vállamat.
Üveges tekintettel néztem fel.
Egy bodorított hosszú sötétbarna hajú lány nézett le rám aggódva. Leült mellém az ágyra és magához húzott.
- Könyörgök legyen már jó kedved!- mondta- Elég legyen a szomorúságból!
Ekkor az emeletes ágy tetejéről egy világosbarna hajú lány leszólt:- Hagyd már Carla, látod, hogy mennyire szomorú!
- De egyszerűen nem bírom elviselni tovább, ahogy ilyen fancsali képet vág mindenhez- állt fel az ágyról Carla, majd elkezdett kutatni a fiókjában- Tudom, nem a legjobb ajándék, de nekem segített- nyújtott a kezembe egy szórólapot.
- Jóga?- lepődtem meg.
Carla mosolyogva bólintott.
- Pontosan. Kérlek, menj el és töltődj fel energiával!
Elolvastam a szórólapon írottakat, mi szerint fél óra múlva kezdődik az óra a kisebbik testnevelés teremben.
- Nem hiszem, hogy lesz időm rá... Holnap utazunk haza és be se pakoltam még a bőröndömbe...- vonakodtam.
- Kifogáááás- énekelte Penelopé, miközben lapozott egyet a könyvében.
Csúnyán néztem a lányra, de beláttam, hogy igaza van.
- Oké, elnézek, csak szálljatok le rólam- adtam fel.
Carla tapsikolni kezdett izgalmában- Végre mááár!
Penelopé bezárta a könyvét.
- Olyan sokat dumáltok, hogy nem bírom felfogni azt, amit olvasok- panaszkodott, majd kinyújtóztatta elfáradt végtagjait- Hova mentek ma Halloween buliba?- érdeklődött.
- Az egyik ismerősömnél házibuli lesz a városunkban. Már alig várom- válaszolt Carla- Te?
- Diszkó. És te, Laura?
Váratlanul ért a kérdés.
Halloween.
Kijárási tilalom van elrendelve, mióta meghalt Naomi, de mintha Zoey említett volna valami bulit a Beth'-ben...
Jelentéktelennek tűnt az információ, hisz előre tudtam, hogy nem érezném jól magam ott, miközben Matt a börtönben ül és az ügyvédjével azon agyal, hogy miként adja a kedves bizottság értésére, hogy márpedig Ő ártatlan.
- Én még... Nem tudom- vontam meg a vállam.
- Nem tudod? Hisz ma este van Halloween! Jelmezed sincs?- hüledezett Pene.
Megráztam a fejem.
Felpattantam az ágyamról és a szekrényemhez léptem, hogy a táskámba összeszedjem a jógához szükséges ruhát.
Mikor beledobáltam mindent, elköszöntem a csajoktól és már mentem is a főépületbe.
Viszonylag sokan megfordultak a folyosókon, hisz sok embernek nincs holnap órája és sietnek haza, velem ellentétben.
Elbotorkáltam a lányöltözőbe, leraktam a cuccomat egy padra és átöltöztem, miközben megvizsgáltam, hogy mennyire gyógyultak be a sebeim, amelyeket még Dan látott el a szobájában anno.
- Voltál már jógán?- fordult felém egy szemüveges, picit molettebb lány.
Megráztam a fejemet.
- Én sem. Kíváncsi vagyok már rá!
- Ühüm- hümmögtem, megfogtam a telefonomat és a pénztárcámat. Elmentem a legközelebbi automatához, ami a fiúöltözőhöz volt közel, hogy vegyek magamnak a jógára ásványvizet. Egy kis bűntudatom támadt, amiért faképnél hagytam a lányt, de nem volt kedvem senkivel sem társalogni.
Bedobtam az aprót az automatába, még egyszer áttekintettem a kínálatot, majd megnyomtam a C, illetve a 3-as gombot, mire a gép zúgni kezdett, egy kar elindult felfelé, hogy elkapja az ásványvizet, ami szépen rá is pottyant, azonban egy ponton beragadt és zörgő hangot adott ki.
Először csak némán pislogtam.
Komolyan?
Egy ásványvizet se vehetek? Ennyire utál az univerzum?
Az égre emeltem a szememet és azt ismételgettem magamban, hogy miért miért miért miért?! MIÉRT?!
Idegességemben elkezdtem püfölni az automatát, de az ásványvíz meg se mozdult.
-Hé, hé, hé!- ölelt meg valaki hátulról és elhúzott a 2 méteres hűtőtől- Állítsd le magad, mielőtt kárt teszel magadban!- mondta Dan mosolyogva.
- Ez a vacak elnyelte az ásványvizemet!- keltem ki magamból.
Dan odalépett az automatához, ökölbe szorította a kezét, egyet kimérten, ámde roppant óvatosan ráütött, mire az üveg belepottyant a kiadóba. Belenyúlt, kivette, majd felém nyújtotta.
- Tessék.
Kikaptam a kezéből.
- Köszönöm- és már szaladtam is a tornaterembe.
Óra elején a tanár megkért mindenkit, hogy hozzon magának egy szivacsot a szertárból, amin majd végezhetjük a gyakorlatokat, s miután mindenki visszatért a terembe bekapcsolt valami idegesítően lassú patakcsobogásra hasonlító zenét, amiben mintha inkák énekeltek volna ismeretlen nyelven. Ezt nevezik megnyugtatónak?
- Vállszéles terpesz, és széééééépen laaaaaassan lehajolunk, ott maradunk, lelógatjuk a kezünket, elengedjük magunkat- adta ki az utasítást.
Mikor 1 egész perce ebben a pózban álltunk, a terem ajtaja kitárult és körülbelül 5 felsőbb éves fiú jött be. Egyenesen a kondigépekre telepedtek le, miközben lenyelték a szendvicseik utolsó falatjait.
Fura volt őket fejjel lefele végignézni. A mellettem lévő lányra néztem, aki meg se rezdült, mintha egyedül én érzékeltem volna a fiúk jelenlétét.
Ekkor újra nyílt az ajtó. Dan. Odament a bordásfalhoz, és elkezdte magát felhúzni. Olyan izmai voltak!
Milyen égő már, hogy én a fenekemet az égnek tartom, miközben ők jót mulatnak rajtunk... Igazán megemlíthette volna Carla azt az apróságot, hogy jógán nem egyedül mi vagyunk a teremben...
- Áú!- vertem be a fejem, hisz a bámulásom közepette elvesztettem az egyensúlyomat, és a fejemmel a büdös szivacsomnak csapódtam. Mögöttem a fiúk hangosan felnevettek, mellettem a lányok aggódva végigmértek, a tanár pedig odalépett hozzám és felsegített a padlóról.
- El kellene menned bejegeltetni- ajánlotta.
- Hova?- kérdeztem, miközben a fejemre szorítottam a kezemet.
- Sophie majd elkísér...- lökött oda mellém egy lányt a tanár. Dan leugrott a bordásfalról és így szólt:- Majd én elkísérem.
- Köszönöm Dan!- mondta a tanár- A következő póz egy picit lesz nehezebb... Figyeljetek oda, kérlek, nem akarok több balesetet- célozgatott.
- De...- szóltam halkan. Nem akartam Dannel menni, azonban Dan már megragadta a karomat és kirángatott a teremből.
Ismételten jót mulatott az ügyetlenségemen.
- Nem tudnál picit jobban vigyázni magadra?- kérdezte, miközben a fejemre tette a kezét. Gyorsan lelöktem.
- Nem- feleltem undokul.
- Erre gyere- kanyarodott hirtelen jobbra a fiú. A konyhába érkeztünk, ahonnan a fagyasztóból szedett ki egy kis jeget és egy kendőbe rakta, majd a fejemre tette.
- És már megint én ápollak- mutatott rá.
Dan körbenézett a konyhában, majd odament a berácsozott ablakhoz. Megfogta a kezeivel és elkezdte rázni.
- Akár egy börtön!- kacagott.
Börtön...
A kezemből kiesett a jeges pakolás.
Matt...
Egy könnycsepp csorgott végig az arcomon.
Gyorsan eltöröltem.
Nem. Nem akarok sírni. Erősnek kell maradnom.
- Héééé...- jött oda Dan- Jól vagy?
Megráztam a fejem.
- Nem.
- Mi a baj?
A szavak csak úgy folytak belőlem.
- Gyilkosság történt abba a városban, ahonnan jövök... És a barátomat vádolják. Börtönben tartják, amíg folynak a tárgyalások, nem mehetek be meglátogatni se.
Dan magához szorított és a hátamat simogatta.
- Szomorúan hallom...- suttogta a fülembe. Hirtelen eltolt magától, közel hajolt az arcomhoz és a szemembe nézett, miközben letörölte az arcomról a csillogó könnycseppeket:- Segítek neked. Öltözz fel. Siess. A folyosón várlak!
Megragadta a karomat és maga után vonszolt, majd szabályszerűen belökött az öltözőbe.
Nem értettem, hogy mit akar Dan, de követtem az utasításait.
- Végre már!- örült meg, amikor kiléptem az öltözőből. Ő már kabátban várt rám. Ismét megfogta a csuklóm és húzott a kijárat felé.
Átszaladtunk egy zebrán, a kocsik őrültek módjára dudáltak, a vezetők pedig szitkozódtak.
- Te nem vagy normális!- kaptam ki a kezem, mikor átértünk a túloldalra.
- Gyere már!
Megráztam a fejem és karba tettem a kezem.
- Mégis hova?
Dan megint közel hajolt hozzám.
- Kirúgunk a hámból. Nem jógára van neked szükséged, vagy zenehallgatásra...
Felvontam a szemöldökömet.
- Te teljesen be vagy golyózva, ha azt hiszed, hogy én, Laura O'Connor ki fog rúgni a hámból!
Dan elnevette magát.
- Imádom amikor ilyen makacs vagy.
- Egyáltalán nem vagyok makacs, én csak...
- Pssszt!- tette a mutatóujját az ajkamra- Most az egyszer ne parázz Laura. Tarts velem, és ígérem, bármikor hazaengedlek, ha nem lennék jó társaság. Semmi veszítenivalód nincs.
Azt az egyet le kell szögeznem: baromi jó meggyőző képessége van.
Míg a bolt felé tartottunk, végig azt mondogattam magamba, hogy mégse volt okos ötlet belemenni Dan kedvcsináló ajánlatába... Alig ismerem a fiút... Segített bejutni egy marhajó szobába, sőt segített az erdőben történt balesetem után is, de... Én nem barátkozhatok vele. Carláék soha nem állnának szóba velem.
- Bejössz velem?- mutatott a kisboltra.
- Inkább idekint megvárlak- kukucskáltam be az ablakon. Rengeteg ismerős arc bolyongott az üzletben, így elég nagy volt a kockázat arra, hogy lebukunk.
10 percet ácsorogtam, mindig felkaptam a fejem, ha kijött valaki a boltból. Végül megjelent Dan is, a kezében 1 hatalmas üveg vodkával, illetve egy tábla csokoládéval. Az utóbbit átnyújtotta felém.
- Azt olvastam, hogy a csokoládé boldogsághormont termel- magyarázta.
Meglepetten elvettem tőle a nagy lila csomagú papírt.
- Nem kellett volna...- dadogtam. Nagyszerű. Sikerült zavarba hoznia. Gratulálok Dan!
- Ugyanmár. Na de siessünk tovább. Ja és... Ígérd meg, hogy bárhova is viszlek, nem fogod ellenezni.
Felvontam a szemöldökömet.
Bízzam rá magam?
Mi van ha ki akar nyírni?
Teljességgel kizárt, hogy olyanra vegyen rá, amit én később megbánhatok, vagy esetleg....
- Hahó, Laura! Ígérd meg!
Belenéztem a szemeibe. Ezek mindig ilyen szépen csillogtak?
A fenébe máááááár...
- Oké, oké, ígérem, csak haladjunk már.
Dan elmosolyodott, egy pillanatig mégegyszer végigmért, majd elindult vissza a főiskola irányába, én pedig követtem őt, akár egy nyálcsorgató pincsi.
A főépület szinte már kihalt volt, csupán a takarítók végezték a teendőiket. A bejáratnál a portás nem volt a helyén, így simán betudtunk osonni.
Dan elvitt a testnevelés teremhez, ahol egy lánccal lezárt lépcsőhöz értünk. A fiú ügyesen átlépte, majd hátranézett, hogy követem e.
Elolvastam a láncon lógó papírt: Hallgatóknak belépni szigorúan tilos és életveszélyes!
- Megijedtél?- kérdezte nevetve Dan.
- Nem én!- léptem át a láncot.
A lépcsőn körülbelül 5 évtizedes por nyugodott, de imitt- amott lábnyomokat véltem felfedezni. Tehát nem először mennek fel ide hallgatók.
De mégis hova vezethet ez?
A válasz: egy acélajtóhoz, amin szintén egy figyelmeztetés állt.
Dan lenyomta a kilincset, és csodák csodájára az ajtó kitárult.
Egyetlen porcikám se akarta követni a fiút, aki hátranézett.
- Követsz, vagy megöllek- fenyegetőzött komolyan, majd mikor elfordult elmosolyodott.
Óvatosan lépkedtem az ismeretlen területen.
Borzongás futott végig rajtam, amikor ráeszméltem, hogy tulajdonképpen hol is vagyunk: a legmagasabb épület tetején. A kilátás eszméletlenül gyönyörű.
Boston éjszaka madártávlatból egyszerűen fantasztikus: a tömbépületekbe égnek a villanyok, az utakon a kocsik őrülten haladnak és eszeveszetten dudálnak, amikor fékeznek pedig piros fényt adnak ki. Az égbolt nagyon sötét volt, azonban így november közepén mégis lehetett még látni csillagokat.
Képtelen voltam felfogni minden kis apró részletet. Elvarázsolt a kilátás.
- Hű...- tátottam el a szám.
Dan elnevette magát.
- Mindig idejárok fel gondolkozni. Ez a hely megnyugtat...- odament az egyik kéményszerű akármihez és belenyúlt. Egy pokrócot húzott elő, leterítette a földre és leült rá. Csatlakoztam hozzá.
Dan kinyitotta az üveget és felém nyújtotta.
- Kísérő nélkül?- fintorogtam.
- Ne legyél prüd, Laura. Hamar hozzászoksz majd, mikor már elkezd beütni nem is érzed az ízét.
- Milyen jártas vagy benne...
- A főiskola ilyen hatással van rám- mosolyodott el.
Megvizsgáltam az üveget.
Ne gondolkozz Laura, csak egyszerűen cuppanj rá.
Azon kaptam magam, hogy már kortyoltam is. Végigmarta a nyelőcsövemet, és ezzel egyidőben melegség áradt szét a testemben.
Gyorsan a fiúnak nyújtottam, aki elvette tőlem és ő is meghúzta.
- Hát ez tuti nem fog rajtam segíteni.
- Várjuk ki a végét.
- Igyunk még!- mondtam. Én magam se akartam elhinni, hogy ez a mondat valóban elhagyta a számat.
Dan odanyújtotta az üveget én pedig ismét meghúztam.
Mikor végeztem akaratlanul is mosolyogtam, mint egy tejbetök.
Ledőltem a plédre és elkezdtem vizsgálni a csillagokat.
- Mesélj a barátodról- kérte Dan. Mondanom se kell, meglepett, hogy ilyet kért tőlem.
Megvontam a vállam és elmeséltem róla pár dolgot: hogy a mi utcánkban lakik, hogy van egy ikertestvére, hogy az édesanyját megölték, hogy milyen kedves fiú, hogy karácsonyra egy teknőst kaptam tőle és így tovább.
Közben folyamatosan iszogattunk, és rá kellett jönnöm igaza volt Dannek: már nem is éreztem a vodka förtelmesen olcsó ízét.
Mikor már az üveg alját iszogattuk, kezdtem rájönni, hogy baj van. A gondolatok nagyon de nagyon lassan haladtak végig a fejemben, túl gyorsan mozogtam, és mindenféle hülyeséget hordtam össze. Mintha nem tudnék magamról.
Sőt.
Arra lettem figyelmes, hogy Danhez bújtam, aki azt a kis szabadon maradt plédet a hátamra terítette.
Gyorsan elhúzódtam tőle.
- Hééééééé! Te el akarsz csábítani- nevettem el magam.
Dan is felült.
- Te bújtál ide hozzám, mert azt mondtad, hogy fázol.
- Ó- lepődtem meg. Erre miért nem emlékezek?
Felálltam a plédről és elkezdtem sétálni. 2 másodperc múlva már bújtam is vissza Danhez, mert rettenetesen hideg volt. Az ő teste meg annyira csábító...
- Cuki vagy- suttogta a fülembe.
Felnéztem rá. Olyan közel voltunk egymáshoz, hogy tisztán éreztem a... Vodkától bűzlő leheletét.
Elnevettem magam.
Gondolom nekem is ilyen jó illatú lehet a leheletem.
- Daan- néztem rá bociszemekkel- Én berúgtam- nevettem a mellkasába. Jé, mikor feküdtem fel rá? Á, de vicces, ahogy emelkedik és süllyed!
Dan megsimogatta a hajamat.
- És jobb már?- érdeklődött.
- Kicsivel. Tudod, hogy mitől érezném magam jól?- ültem fel. Mennyit fészkelődök... Mi van velem?
- Csupa fül vagyok- támaszkodott ő is fel.
- Ha csinálnánk valami őrültséget. Raboljunk ki egy bankot!- nevettem el magam.
- És én még azt hittem, hogy te maga a megtestesült jóság vagy.
- Nem ismersz még engem Dan- tettem a mellkasára a tenyeremet.
A fiú a zsebébe nyúlt és kivette a telefonját.
- Hány óra?
- Hajnali 2.
- Hogy mi? HOGY MI?! Sürgősen ki kell józanodnom!- túrtam a hajamba.
Dan elgondolkozott, miközben a többi épületet vizsgálta a tekintetével.
Hirtelen felcsillant a szeme, mintha támadt volna egy remek ötlete.
- Benne vagy még az őrültségben?
- Attól függ- vontam meg a vállam.
Dan felállt, majd felém nyújtotta a kezét, hogy segítsen nekem is. A pokrócot visszahajtogatta a helyére, kinyitotta az ajtót és a lehető leghalkabban elindultunk lefele a lépcsőn.
Azonban lehetetlen volt elosonni a portás mellett, aki épp babrált valamit a fülkéjében.
- Most mi legyen?- kérdeztem.
Dan mosolyogva a számra tette a kezét, majd intett, hogy kövessem.
Kinyitott egy hatalmas ablakot és bakot tartott.
Ugye nem gondolja azt, hogy én ebben az állapotban képes vagyok akrobatikus mutatványokat bemutatni?
- Gyerünk, bízz bennem.
Lehunytam a szemem és elrugaszkodtam a talajról. Az egyik lábammal beleléptem Dan összekulcsolt tenyereibe, a kezemmel kapaszkodtam az ablakba, és már ugrottam is ki az épületből.
- Élsz még?- dugta ki a fejét az ablakon Dan.
Kinyitottam a szemem és körbenéztem. Egy bokorszerűségben landoltam.
- Azt hiszem!
- Menj arrébb, ugrok én is!
Azonban ha az ember ittas állapotban van, nem éppen tud olyan fürgén mozogni, mint ahogy azt elvárnák tőle, így Dan félig a lányra esett.
- Megütöttelek?- nézett rám aggódva.
Megráztam a fejem. Ó, miért forog velem minden?
Dan megfogta a kezemet és elkezdett futni. Az én lábaim szerencsére képesek voltak együttműködni vele.
- Törjünk be ide- mutatott az épületre.
Óvatosan felnéztem. Az uszoda előtt álltunk.
- Te nem vagy normális!
Dan az ajtóhoz lépett és lenyomta a kilincset, azonban ezt a melléképületet már jobban védték.
Körbejártuk az uszodát, reménykedtünk, hogy találunk valami nyitott ablakot, de semmi.
Dan felemelt a földről egy nagyobb kavicsot.
- Gyere ide- tárta ki a karját.
Odaléptem hozzá.
- Miért?- kérdeztem. Dan magához húzott, a fejemet a mellkasához szorította, majd eldobta a kavicsot és ő is eltakarta az arcát. Az ablak ezer apró kristályszilánkra tört szét, amik szabadon repkedtek a levegőben.
Odamentünk az ablakhoz és megvizsgáltuk. A keretből néhány szilánk még mindig kiállt.
- Be fogsz tudni úgy mászni, hogy ne vágd meg magad?
- Persze- és már be is ugrottam. Jómagam is meglepődtem, hogy ilyen simán mozgok, miközben alig bírom felfogni az engem körülvevő környezetet.
Dan is beugrott mellém. Elkezdett kibújni a kabátjából, majd letolta a nadrágját és a földre hajította a pólóját. Te jóságos ég, milyen teste van!
- Te meg mit csinálsz?- kérdeztem tőle.
- Kijózanítalak- mutatott a medence felé.
- Kizárt, hogy beleugorjak.
Dan odalépett hozzám, és a fülembe súgta: -Csak bízz bennem- szavai csiklandozták a nyakamat.
Belenéztem Dan szemeibe.
- Bízol?- kérdezte halkan és lassan elkezdte kigombolni a szövetkabátomat. Mikor végzett, kibújtatta a karjaimat belőle és lelökte a padlóra.
- Laura, bízol?- kérdezte ugyanolyan halkan. Most az ingemet gombolta ki, miközben véletlenül hozzáért hideg keze a mellemhez. Próbáltam nem észrevenni.
Még mindig nem válaszoltam. Úgy éreztem magam, mintha bálvánnyá váltam volna.
Dan keze végigsimította a hasamat, majd kigombolta a nadrágomat.
Lehunytam a szemem.
Ekkor jöttem rá arra, hogy mennyire kívánom a srácot. Mintha valamilyen láthatatlan kapocs lenne közöttünk.
Dan felemelt a földről, belekapaszkodtam a nyakába.
- Vegyél egy mély levegőt.
Vajon most fog megcsókolni?
Elmosolyodtam.
Elég hosszú menetet szeretne, ha mély levegőt kell vennem...
És ekkor olyan történt, amire cseppet sem számítottam.
Dan velem az ölében beleugrott a jéghideg vízbe.
Gyorsan felúsztam a felszínre és elkezdtem levegőért kapkodni.
- Elment az eszed?- úsztam oda a fiúhoz, aki a szemét törölgette, így nem volt felkészülve arra, hogy lenyomom a víz alá.
Dan a víz alatt elkapta a lábamat és lehúzott a mélybe, ahol megölelt.
Elkezdtem kapálózni, ütögetni, de mindhiába.
20 másodpercig a víz alatt voltunk, csak azután engedett el a fiú.
- Versenyezzünk!
- Oké -és már el is lökte magát a csempézett medencefaltól a fiú, így 2 karhossznyi előnyre tett szert.
- Hé, ez csalás!- löktem el én is magamat.
Természetesen Dan nyert.
A medence szélére csimpaszkodtunk és áztattuk magunkat.
- Dan... Most te mesélj valamit magadról- kértem.
- Mire vagy kíváncsi?
Megvontam a vállam.
- Csak mesélj.
- Hát... Nekem se volt éppen jókedvem, mert csudáztam apámmal. Tudod ő egy nagy kutya, mindenki ismeri.
- Hogy hívják?
- Lényegtelen. Igazából olyan, mintha nem is az apám lenne. Soha nem volt ott mellettünk, de édesanyám elhunyt rákban, mikor 15 éves voltam és a gyámhatóság hozzá rendelt ki.
- Ó, sajnálom, én nem akartam...
Dan rám mosolyodott.
- Te semmiről nem tehetsz. A lényeg az, hogy apám soha nem akart elvállalni, azonban kénytelen volt, mert a hírnevét kockáztatta volna. Érdekből vett magához- nézett a távolba Dan- Bár nem panaszkodhatok. A szeretetét állandóan pénzzel pótolja. Elég jó életem van.
Megráztam a fejem.
- Dehogy van, ezt csak úgy mondod!
Dan  rám nézett.
- Neked milyen a családod?
- Egy munkamániás apa, és egy tökéletes családot alkotni próbáló anyuka. Illetve van egy bátyám, Chad. Lökött és idegesítő, de szeretem.
- Nem tudom, te hogy vagy vele, de nekem sikerült felébrednem. Jót tett a hideg víz.
- Igen... Ideje lenne mennünk- szálltam ki a medencéből. A vizes melltartóm és alsóneműm hirtelen túl magamutogatónak tűnt.
Elpirultam.
- Fordulj el!- parancsoltam a fiúnak. Dan mosolyogva megfordult.
- Visszatért a jókislány közénk. Nagy tapsot neki!- ugratott.
Gyorsan belebújtam a száraz ruháimba, mire azok pillanatok alatt átáztak.
Dan is kiszállt a medencéből, amikor végeztem és ő is magára kapta a padlón heverő ruháit.
Elindultunk a kollégium felé.
- Így nem mehetek vissza!- néztem meg magam jobban a kivilágított folyosón. A hajamból csöpögött a víz, a ruha ferdén állt rajtam, a sminkem el volt kenődve.
- Nem tudnék magyarázattal szolgálni a csajoknak- suttogtam.
- Ó, el is felejtettem. Te nem lehetsz velem- bökött oldalba.
- Pontosan.
Dan picit elgondolkodott, egyik lábáról a másikra állt.
- Aludj nálam.
- Kösz, inkább a halál- kezeltem le.
- Ahogy gondolod- és már sarkon is fordult a fiú.
Csak néztem, ahogy távolodik, a fejemben kavarogtak a gondolatok.
- Dan!- szaladtam utána.
- Meggondoltad magad?- jelent meg az a komisz féloldalas mosoly az arcán.
- De ha bárkinek elmered mondani... Halott vagy!
Elérkeztünk a már jól ismert szobába. Dan kinyitotta az ajtót és megvárta, míg bemegyek először.
A haverja ismét úgy horkolt, mint amikor a legutóbb itt jártam.
- Hogy hívják?- mutattam rá.
- Ed.
Dan a szekrényéhez lépett, ami nyikorogva kitárult. Felém dobott egy hatalmas pólót.
- Ne nézz ide- suttogtam neki.
Kibújtam a nedves ruháimból, és kiterítettem őket a szék háttámlájára.
Bebújtam az ágyba, ahová néhány másodperc múlva Dan is csatlakozott.
- Igazán csinos vagy- jegyezte meg.
Szerencsém, hogy sötét van a szobában, így nem látja, hogy milyen pipacspirossá vált az arcom.
- Ezt meg hogy érted?
- Nem ígértem meg, hogy nem fogok leskelődni- vonta meg a vállát.
Eltátottam a számat.
Meglendült a karom és rávertem a karjára.
- Aludjál már- nevette el magát Dan.
- Amint lehunyom a szemem aludni fogok- mondtam neki.
- Dugó van!
Becsuktam a szemem. A lélegzetem egyenletessé vált. Dan felém fordult.
Máskor iszonyat hamar elalszok, főleg ha ittas vagyok... De most egyszerűen olyan érzésem volt, hogy még nem szabad aludnom, még várnom kell valamire.
10 perce feküdhettem ugyanabban a pózban, amikor Dan hirtelen felém hajolt, adott egy puszit az arcomra, majd hátat fordított nekem.
A szemem kipattant és a plafont kezdtem bámulni.
Ez meg mégis mi a fene volt?
Egyre csak töprengtem az éjszakán, azonban az álmok világának nem lehet parancsolni: ha jön, hát jön. És engem is magammal ragadott.
Másnap reggel azt éreztem, hogy valaki simogatja a karomat.
- Úgy alszik, akár egy medve- jegyezte meg valaki- Ne cirógasd, arra nem is reagál. Csipkedd meg.
- Higgadj le Ed- kuncogott Dan- Én tudom, hogy hamarosan kifogja nyitni azt a csipás szemét.
Csipás? Az én szemem. Na neee. Milyen gáz már.
Megfordultam az ágyon, óvatosan a kezemet az arcomhoz emeltem és próbáltam ugyanolyan nyugodtan lélegezni, mint eddig, miközben kiműtöttem a szememből az odaszáradt csipát.
- Laura- suttogta valaki a fülembe, és végigcirógatta kezét a combomon- Ideje lesz visszamenned.
Kinyitottam a szemem és megfordultam.
- Mennyi az idő?- kérdeztem.
- Hajnali 5.
Bólintottam.
Tökéletes. Kinyújtottam a végtagjaimat és feltápászkodtam az ágyon. Körbenéztem a pici, ámde kupis kanlakban.
Dan magasan tornyosult felettem, Ed pedig a szemközti ágyon mosolyogva mért végig.
- Visszakísérjelek?
Megráztam a fejem, mire a fejem szörnyen hasítani kezdett.
- Áúúú.
- Mondtam! Mondtam!- bokszolt a levegőbe Ed.
- Mit?- kérdeztem.
- Hogy tuti másnapos leszel.
Danre néztem, aki megvonta a vállát.
- Bocsi, el kellett ütnünk az időt, amíg te békésen aludtál.
- Azzal, hogy  egy fogadást kötöttetek rám?
- Ki mondta, hogy egyet?- állt fel Ed, felkapta az asztalról az ásványvizet és odadobta felém- Igyál.
Ekkor jöttem rá, hogy mennyire kívánom a vizet. Ilyen szomjúság soha nem uralkodott még el rajtam.
Lecsavartam a kupakot és az ajkamhoz emeltem a palack száját.
Mikor úgy éreztem, hogy nem vagyok szomjas, rácsavartam a kupakot és felálltam az ágyról.
Gyorsan összeszedegettem a ruháimat, és már mentem is a kijárat felé.
Az ajtóból még visszanéztem Danre.
- Köszönök mindent- mondtam neki, majd Edre néztem- És köszi, hogy állandóan befogadtok.
- Ugyan már, gyere bármikor- kacsintott Ed.
Bezártam az ajtót és sietős léptekkel a szobánk felé igyekeztem.
A lehető leghalkabban elpakoltam a már megszáradt ruháimat, összeszedtem a zuhanyzáshoz szükséges eszközeimet és már mentem is a közös fürdőbe.
A forró víz annyira jól esett, hogy nem akartam kiszállni alóla, azonban még be kellett pakolnom az utazótáskámba.
Lábujjhegyen osontam be a szobámba, a papucsból is kibújtam, hogy vétlenül se ébresszek fel senkit a békés álmából.
Halkan kihúztam a cipzárt és elkezdtem a szennyes ruhámat egy zacskóba összegyűjteni.
- Laura?- nézett fel Carla.
- Igen, aludj csak nyugodtan- mondtam neki.
- Hol voltál tegnap este? Mi már 11-kor bealudtunk...- suttogta a csendes szobába a lány.
- Jóga után úgy éreztem, hogy sétálnom kell egy kicsit, illetve kiszellőztetnem a fejem. Bocsi, hogy nem jöttem fel szólni nektek...
- Ugyan már!- nyomta vissza a párnába a fejét.
Villámsebesen bedobáltam minden fontos dolgot és felöltöztem.
Megvártam, amíg Carla és Pene is kikel és elkészül, majd hárman leugrottunk a boltba, hogy vegyünk magunknak valami reggelit a helyi közértbe.
Akaratlanul is elmosolyodtam, amikor átmentem a zebrán.
- Te meg minek örülsz annyira?- lepődött meg Pene.
Megráztam a fejem.
- Semmi, semmi...
- Végre mosolyogsz!- ölelt meg Carla- Aj, mennyire hiányzott már a mosolygástól kiálló járomcsontod!
- Nem is áll ki- kaptam oda a kezemet.
Pene szomorúan bólintott. Belenéztem a kirakatüvegbe és mosolyogtam.
- Másnak vészesebb- hagytam rájuk.
- Ha te mondod.
A boltban kellemes meleg fogadott. Carla és Pene egyenesen a péksüteményes felé indultak. Az én gyomrom felkavarodott, mihelyt ránéztem a kakaós csigára.
- Csajok, valahogy ezt nem kívánom. Megyek szétnézek, amíg a sorban álltok.
A lányok bólintottak, és összedugták a fejüket, hogy megvitassák, hogy mit fognak kérni.
Bekanyarodtam az édességes sorra, és elkezdtem bámészkodni.
- Hogy vagy?- kérdezte valaki mögöttem. Megfordultam. Dannel találtam szembe magam.
- Öhm... Azt hiszem jól.
Dan lehajolt, felemelt egy zacskó háztartási kekszet és a kezembe nyomta.
- Ezt rágcsáld, nehogy kikészítsd a gyomrodat.
- Óh... Kösz- vettem el.
Idegesen körbenéztem a boltban.
- Carláékkal vagy?
Bólintottam.
- Vegyél tejet. Nekem az is szokott segíteni.
Odamentünk a hűtőhöz, Dan elhúzta az ajtót és kivett belőle egy kis dobozos tejet.
- Hol lehet Laura?- hallottam egy foszlányt a szemközti sorból. Penelopé hangja.
Dan biccentett egyet és már fel is szívódott.
A lányok megkönnyebbültek, amikor észrevettek.
- Te másnapos vagy?- vette ki a kezemből a kekszet Pene- Egy embert ismerek, aki pont ugyanezeket veszi, ha másnapos!- gyanúsan végigmért a lány. Kikaptam a kezéből egy határozott mozdulattal a kekszemet és belevágtam Carla kosarába -Dan-t--fejezte be a gondolatát.
- Egyszerűen csak megkívántam- hazudtam.
Carla a vállamra tette a kezét.
- Hé!- szólt. A szívem a torkomba dobogott. Biztos rájött, hogy együtt lógtam Dannel... Ki fognak készíteni idegileg. Carla ollóval darabokra aprítja a ruhámat, Pene pedig álmomba elvágja a torkomat...- Tudom ám, hogy mi ez az egész.
- Valóban?- kérdeztem cérnavékony hangon.
Carla komolyan bólintott.
- Már várod a mikulást! Hisz ő eszik kekszet és iszik hozzá tejet- mosolyodott el.
Hatalmas kő esett le a szívemről.
Remélem, hogy ezt Carla se gondolta komolyan...
- Csajok, komolyan, csak megkívántam. Nincs köze se a másnapossághoz, se a télapóhoz!
Indultam el a pénztár felé.
Felraktam a szalagra a másnapossági mentőcsomagomat és vártam, hogy sorra kerüljek.
A kasszánál egy ismerős fiú volt.
- Laura- örült meg nekem.
- Ed?- kérdeztem halkan. Óvatosan a csajok felé pillantottam, akik nem tudták eldönteni, hogy milyen rágót vegyenek.
- Dan-féle gyógyír?- húzta le az árleolvasóval a kekszet és a tejet.
- Pszt, ne olyan hangosan. Ed, ha megkérnélek, akkor titokba tartanád nekem, hogy ismerjük egymást?- hadartam el, mert vészjóslóan közeledtek Carláék.
Ed csak kacsintott egyet és már mondta is, hogy mennyit kell fizetnem.
- Carla, Pene, hogy vagytok ma?
- Nagyon jól- válaszolta mosolyogva Carla.
- Nem láttalak tegnap titeket a főiskolás halloween-i buliban.
- Fáradtak voltunk- válaszolta Pene- Te Dannel voltál?
Ed habozás nélkül bólintott egyet.
- Te Ed... Szokott még rólam beszélni Dan?- hajolt Penelopé közelebb a fiúhoz.
- Pene, ne érdekeljen téged Dan. Már milliószor megbeszéltük, hogy egy bunkó- térítette észhez Carla barátnőjét, majd Edre nézet:- Igazam van? Állandóan csajokat szédít, elhiteti, hogy milyen kedves, nagymenő és segítőkész, közbe meg egy szoknyapecér!
Ed vállat vont.
- Bocsássatok meg, de feltartjátok a sort- mutatott Ed a hátuk mögé.
Carla és Pene kifizették a péksüteményüket és már mentünk is vissza a főiskolára.
Első órán az egész teremben körbejárt a pletyka: tegnap vandálok törtek be az uszodába.
- Mégis ki képes ilyet tenni? Olyan gyerekes- vonta fel a szemöldökét Pene.
- Szánalmas...- adott igazat barátnőjének Carla.
A folyosón ballagtunk, amikor a hangosbemondóba bemondták a nevemet:- Laura O'Connor fáradjon McKenzie dékán Úr irodájába!
A lányok megtorpantak.
- Miért hívat téged a dékán?
Megvontam a vállam.
- Ötletem sincs- hazudtam- Ha megbocsátotok, most sietek.
Sebes léptekkel mentem a toronyépület legfelső szintjére, ahol már Dan a bőrkanapéban várakozott. Nagyon meglepődött, amikor meglátott.
- Hát te?- kérdezte.
- Hívatott McKenzie dékán. Nem hallottad?
- Itt nincs hangosbemondó.
Leültem Dan mellé.
- Ki fognak csapni?
Dan elnevette magát.
- Mégis honnan gondolsz ilyet?
- Mindenki arról beszél, hogy vandálok törtek be az uszodába... És tudjuk, hogy mi ketten voltunk azok. Erre ma minket hívat a dékán. Végünk- ráhajoltam a térdemre és a tenyerembe temettem az arcomat.
Dan átölelt.
- Minden rendben lesz. Bízol bennem?
Miért kérdezi újra meg újra, hogy bízok e benne?
Elkezdte simogatni a hátamat. Olyan melegség áradt szét bennem, hogy úgy éreztem, tojást lehetne rajtam sütni.
Gyorsan elhúzódtam a fiútól.
- Te félsz- jelentette ki.
- Ugyan mitől?- kérdeztem.
- Még nem tudom pontosan... Talán a lebukás veszélyétől... Talán attól, hogy kedvelsz- mosolygott rám.
Ekkor kitárult az ajtó.
- Fáradjanak be, a dékán Úr már várja magukat- szólt a titkárnő.
Én mentem elől, Dan pedig szorosan mögöttem.
Az irodába antik bútorok voltak, amelyektől csak még öregebbnek tűnt a helyiség. Növények lepték el a szobát, illetve egy akvárium volt beépítve az íróasztalba.
Dan meg se várta, amíg a dékán azt mondja, hogy foglaljunk helyet, ő már belehuppant az egy személyes fotelbe.
- Gondolom tudjátok, hogy miért hívtalak ide benneteket.
Dan megvonta a vállát.
- Fogalmunk sincs- mondta.
Mr. McKenzie leült az íróasztal mögötti bőrszékbe, felkönyökölt az íróasztalra és előredőlt.
- Biztosak vagytok benne?- kérdezte tőlem. Hirtelen izzadni kezdett a tenyerem.
- Egészen- felelt Dan.
A dékán úr erre megnyomott egy gombot a távirányítón.
- Nem rég kaptam ezt a kis összevágást a tegnapi nap kamera felvételeiből.
Az első képkockán az látszik, ahogy jóga előtt elkezdem püfölni az automatagépet, majd Dan is csatlakozik, ám ő csak egyet üt rá.
Mr. McKenzie hirtelen leállítja.
- Ezek maguk?- tért át magázó viszonyba.
Bólintottam.
- Elnyelte az innivalómat a gép. Dan csak segített.
Újra megnyomta a lejátszás gombot. A következő jelenet a konyhában játszódott. Dan kiveszi a jeget, belerakja egy rongyba és a fejemre helyezi. Kis idő elteltével kiesik a kezemből és ott hagyjuk a padlón. Hoppá, ez nem is rémlett...
- Jeget adtam a fejére, mert beverte jógán- mondta Dan- Nagy cucc.
- Hmmm- hümmögött a dékán, és már néztük is a következő jelenetet.
Ott vagyunk Dannel, átmásszuk a lépcsőt lezáró láncot.
Noha itt már sötét van, és az arcunkat nem lehet kivenni, de a vak is látná, hogy mi vagyunk azok. A szőke hajam annyira virít, Danen pedig a kabát annyira felismerhető.
Bukta az egész.
A következő kép, ahogy kiugrunk az ablakon a bokorba.
Dan mellettem felkacag, amikor félig rám esett.
Ezután továbbhaladunk az uszoda felé. Dan lehajol egy kőért, céloz és LŐ! Telitalálat!  Micsoda pontosság, micsoda elszántság!
Bemászunk az ablakon az uszodába, Dan leveszi a ruháimat, az ölébe vesz és beugrunk a medencébe.
- Ennyi éppen elég is lesz- állítja le Mr. McKenzie.
Nyelek egy hatalmasat és óvatosan Dan felé pillantok, aki egy percig sem idegesítette magát.
- Nos... Még mindig egészen biztosak abban, hogy nem értik, mit keresnek itt?
Dan csodálkozva nézett rá.
- Abszolút.
- Daniel, kérlek- hunyta le a szemét a dékán- Mindannyian jobban járunk, ha most ti bevalljátok és elszámoltok a következményekkel. Nem szeretném bevonni a hatóságokat, így is van éppen elég gondom.
Dan keresztbe tette a lábát.
- Van itt iskolai területen való rongálás, szemetelés, házi parancs megszegése az ablakkiugrással, parkrongálás a bokorra érkezés miatt, illetve vandalizmus az uszoda ablakbetörése miatt.

Nem bírtam tovább.
Úgy éreztem, hogy számolnom kell a következményekkel.

- Mi voltunk- mondtam halkan.
- Szabad megtudnom, hogy mégis miért?- nézett rám Mr. McKenzie.
Igazából semmi okot nem tudnék felsorolni.
- Az én hibám minden. Rávettem Laurát, hogy kövessen.
- Köszönöm, hogy kimondtad, de hidd el, tisztában vagyok én ezzel, fiam. Megnéztem az aktátokat a rend kedvéért, szerencsétekre még nem követtetek el semmit eddig. Azonban most túllőttetek a célon. Sajnálom, de új főiskolát kell keresnetek.
A szám elé tettem a kezem.
- Apa, ne legyél már ilyen szőrös szívű! Te is voltál fiatal. Nem dobhatod ki a saját fiad!- ezek szerint Mr. McKenzie... Dan apja?
- Daniel, már az hiba volt, hogy ide jöttél.
- Jó, legyen. Arra gondoltál már, hogy mit fognak szólni ahhoz, hogy a dékán a saját fiát pöndöríti ki? Ezen fognak csámcsogni...
Mr. McKenzie átlapozta a maga előtt tartott aktákat.
- Igazságosnak- felelte.
- Inkább kegyetlennek.
Az idős McKenzie felállt a székéből és az ablakhoz lépett.
- Jó, nem bánom, kaptok még egy esélyt. Közmunkára ítéllek titeket a főiskola területén. Illetve nem mehettek semmiféle rendezvényre, beleértve a bált is. Ha még eszembe jut valami közlöm veletek, addig is mehettek.
Szinte szaladtunk le a lépcsőn a toronyból.
- Nem tudhatja meg senki, hogy mi törtük be... Carla és Pene örökre megutálnának!- álltam neki Dannek.
- Felőlem- vonta meg a vállát- Majd azt mondjuk, hogy én voltam egyedül.
- Jó, és akkor engem miért hívatott a dékán?
- Mert elolvasta az önkénteskedésedről szóló jelentkezési lapot és szünet utántól beállsz segíteni az itteni dolgozóknak.
Bólintottam.
Dan sarkon fordult.
- Hé, Dan!- kiáltottam utána.
A fiú megfordult.
- Sajnálom.
- Mit?
- Hogy nem barátkozhatunk.
Dan megvonta a vállát.
- Úgyis elérem, hogy a közeledbe lehessek. Bármi áron- mosolygott rám és már el is nyelte őt a folyosón lévő tömeg.
Szaladtam a kollégiumba, hogy leellenőrizzem utoljára azt, hogy mindent bepakoltam e.
- Na mi volt?- nézett rám Carla.
- Ó, semmi extra. Mire visszajövünk már egy igazi önkéntes leszek!- nevettem el magam, bár legbelül sírtam volna. Semmi kedvem nem volt sepregetni és udvart takarítani...
- Hogy-hogy?
- Hosszú történet, majd egyszer elmesélem.
- Odafent a toronyba találkoztál Dannel?- nézett rám Pene.
Bólintottam.
- Igen. Kiderült, hogy ő tört be az uszodába egyedül.
Penelopé elnevette magát.
- Nem volt egyedül. Claire látta egy szőke hajú lánnyal. Azt hittem, hogy veled volt.
- Hogy velem?- nevettem hangosan el magam- Micsoda őrültség, Pene!- annyira, hogy már igaz...
- Látod, megmondtam!- kelt a védelmemre Carla- Laura nincs is jóba azzal a bunkóval. Felejtsd már el.
- De képtelen vagyok!- jajveszékelt Pene- Én szeretem- ült le az ágyamra.
Carla odament hozzá és átölelte.
Nyeltem egy hatalmasat, majd én is azt tettem, amit Carla.
- Bocsánat, hogy azt hittem, hogy te voltál... Csak úgy összejött minden... Tegnap későn értél haza, ma kekszet meg tejet vettél a boltba, mintha Dan tanácsolta volna, ráadásul még elhittem azt is, amit Claire mondott... Annyira bolond vagyok! Hisz neked ott van Matt...
Matt...
Hirtelen elhúzódtam a lányoktól.
Teljesen megfeledkeztem róla.
Miért gondolok ennyit Danre, ha én Mattet szeretem? Miért hoz minket folyamatosan össze a sors? Miért kényszerülök hazudni a csajoknak?
Miközben én jól szórakoztam itt, addig vajon Matt milyen szenvedéseken mehet keresztül?
Egész hazafele vezető úton ezen gondolkoztam.
Chad kijött elém a reptérre, elvette tőlem a bőröndjeimet.
- Hogy vagy?
Hatalmas lelkiismeret furdalásom volt, amiért jól éreztem magam Dannel.
- Nem jól- vallottam be- Be lehet már menni látogatásra a börtönbe?
Chad megmarkolta a kormányt.
- Igen.
Hirtelen megkönnyebbültem, amikor Chad folytatta:
- Ami azt illeti páran már voltunk beszélgetni Mattel. Azt mondta, hogy...- Chad aggódva nézett rám.
- Hogy?
- Bocsáss meg Laura, de Matt nem szeretne látni téged.
- Tessék?!
- Ő mondta...
- De hát... Miért?
Chad megvonta a vállát.
- Azt nem mondta.
Megráztam a fejem. Valami itt nem stimmel. Miért nem akar találkozni velem Matt? Hisz mindig együtt vészeltük át a nehéz időszakokat, most meg egyszerűen eldob magától? Mit akar elérni ezzel?
- És annyit üzent még, hogy szeret.

6 megjegyzés:

  1. Uuuristeeen de jo volt ahh meg legyen a Danrol szo meg a Lairarol fuu de izgi nagyon nagyon jooo mikor lesz a kovetkezo alig tudom kivarni jujj juuuj *-*-*-*-*-*-*
    annyira jo de fuuuu jajj fuuu *-*
    Uristen bocsi de meg a hatasa alatt vagyok nem tudok rendesen irni rola de olyan joooo imadom eskuszom ez a resz a kedvencem komolyan h jujjj mert nm csokoloztaaak?:/ jo igy volt izgide akk is fuuu*-*-*<3<3<3<3<3<3

    VálaszTörlés
  2. Azért nem csókolóztak, mert még nem vagyok biztos benne, hogy Dannek mi is lesz pontosan a szerepe :D
    Bocsánat, hogy egyre ritkábban van új fejezet, az az igazság, hogy megálmodtam egy új sztorit, és azt kezdtem el írni :D
    De amint végzek a zh-immal, azonnal rakom fel a következő fejezetet, ami már félig elkészült! ;)

    VálaszTörlés
  3. jaa ertem okee:) ha szabad kerdeznem a masik sztori is fenn van neten?:)) fuu mar alug tudom kivarni a kovi reszt:/ am bocsi h azielozo kommentem kisse zavaros lett csak sokkban voltam attol a fejezettol :$ imadom a h irsz , amit irsz szerintem barmelyik blogod elolvasnam:D<3 szooval koszi h elkezted irni annyir jo olvasni olyan igalmas fuu nagyon jo tenyleg:)*-*<3

    VálaszTörlés
  4. természetesen fent van http://barnard-castle-school.blogspot.hu/ címen meg tudod nézni, azonban még csak az előszó és az első fejezet van kész :D
    Ebben a történetben már nem e/1.sz.-ben írok, de igyekszem éppen annyira izgalmassá, érdekessé, és kalandokkal telivé tenni. Remélem az is elnyeri tetszésedet, bár meg kell jegyeznem, hogy még a történetnek nagyon az elején járok! :)

    VálaszTörlés
  5. biztos tetszeni fog az is :) amugy kb mikor rakod fel jde a kovi fejezetet?:)

    VálaszTörlés
  6. kívánságod számomra parancs, ma befejeztem. talán picit zavaros lett, de idővel mindenre magyarázattal szolgálok! :D

    VálaszTörlés