12. fejezet -Melissa

Kiléptem a boltból a hideg szélfútta utcára.
Az emberek őrültek módjára szedték a lábukat, igyekeztek elmenekülni az őrült időjárás elől meleg és védett helyre.
A táskámba dobtam a fél literes eperlevemet, majd kibontottam a csokimat és beleharaptam.
Imádtam az olvadó csokoládé puha édes ízét.
Szétnéztem a zebránál, majd átmentem a túloldalra és elkanyarodtam jobbra a park irányába.
Rengetegen voltak a hirtelen beköszöntő hideg ellenére. Néhány közmunkás a lehullott sárga, illetve bordó leveleket gereblyézte; tőlük nem messze pár korgó hasú ember állt sorba a meleg és gőzölgő hot-dog árus előtt, illetve voltak olyanok, akik a padokon újságot, vagy épp könyvet olvastak.
Mikor végeztem a csokoládémmal, egy ügyes mozdulattal a kuka felé hajítottam a papírját, azonban nem számítottam egy széllökésre, ami a földre lökte a csomagolást.
Lehajoltam érte, de a papír szórakozott velem: ismételten odébb táncolt.
Természetesen követtem, mint egy idióta, hisz nem akartam szemetelni.
Végül sikerült győzedelmeskednem az élettelen tárgy felett, szorosan megmarkoltam és gondosan a kuka mélyébe süllyesztettem.
- Mel!- szólított valaki a nevemen.
A testemen egy jófajta bizsergés szaladt végig. 1000 hang közül is felismerném ezt a hangot.
Egy  mosolygós szőke hajú fiú közelített felém. Melegítőnadrágot és pulóvert viselt, gondolom a reggeli futásán van épp.
- Szia Chad- köszöntem fülsiketítően magas hangon.
Én egyszerűen csak... féltem tőle.

2 héttel ezelőtt
- Fogalmam sincs. Talán lehetnék boszorkány, vagy tündér- húztam ki egy-egy jelmezt az állványról.
- Unalmas- legyintett Zoey- Mindenki annak fog öltözni.
- A lányoknak ezerszer könnyebb- lépett mellénk Austin Lockwood- Több lehetőségetek van. Én képtelen vagyok választani. Zorró vagy Robin Hood? Hányingert kapok ezektől- tette vissza a jelmezeket.
Zoey elkezdett nevetni.
Ekkor Laura fejezte ki nem tetszését egy sárga-fekete csíkos miniruhára:
- Méhecske. Ki viselne ilyet?- rázta meg a fejét Laura.
Annyira sajnáltam szőke hajú barátnőmet... Nagyon szomorú, amiért nem mehet Matthez, mégis úgy tesz, mintha nem érdekelné.
Ma közölte vele a rossz hírt Chad, utána itt, a jelmezkölcsönzőbe találkoztunk, hogy kiválasszuk az esti bulira az öltözékünket.
- Ezt nézzétek!- emeltem a magasba egy hosszú fekete ruhát- Női gengszter jelmez!
- Azt ne mondd, hogy neked tetszik- vonta meg a szemöldökét Laura.
- Piros rúzs, selyemkesztyű, egy magassarkú... És egy stukker. Ez kell nekem- vittem a kasszához a jelmezt.
- Maga pedig lehetne a gengszter férfi. Pont van még az ön méretében- lépett elő az eladó és Chad kezébe nyomta a férfijelmezt.
Chad megvonta a vállát.
- Felőlem.
Fél óra múlva Laura is megtalálta a neki megfelelő kosztümöt: egy csinos rövidrucis jazz énekes szerepében. Csupán Zoey aggódott, hogy semmi számára megfelelőt nem talál. Keresett, kutatott, próbált - mindezt eredménytelenül.
Idő közben Austin kapott az anyukájától egy hívást, hogy már megvette neki a jelmezét, nyugodtan abbahagyhatja a hajkurászást.
- Nem megyek el- jelentette ki végül Zoey csalódottan.
- Ne viccelj már. Tuti találunk valami megfelelőt- vigasztalta Austin.
- Ezek itt már nevetségesek- csóválta a fejét Zo- Csőrike, valami macska és... Teletubbi?!- húzta a száját a lány- Inkább szétnézek otthon, hátha tudok majd magamnak csinálni valamit...
Így kifizette mindenki a saját jelmezét és már mentünk is haza.
Otthon hatalmas csend fogadott, a házat vajas popcorn illat járta át.
- Hahó?- kiabáltam a sötétbe.
- Melissa, te vagy az?- hangzott Jessica felelete az emelet irányából.
- Igen. Anya hol van?- érdeklődtem.
- Nem t'om. De most hagyjál békén, mert filmezek!
Bementem a konyhába és töltöttem magamnak egy pohár vizet, amikor fényszóróra lettem figyelmes- valaki leparkolt előttünk.
A csapba borítottam a megmaradt vizet, majd letettem a pultra a poharamat.
CSIIIIIIIING-LIIIIIIIING.
- Nyitom!- kiabáltam.
Odaugrándoztam az ajtóhoz és szélesre tártam.
- Chad!- lepődtem meg- Hát te?
- Bejöhetek?- kérdezte a fiú.
- Persze, menjünk fel a szobámba!- zártam be mögötte az ajtót- Valami baj van?- kérdeztem, miután már a szobámban ültünk az ágyamon.
Chad bólintott, megrázta a fejét, majd megint bólintott.
- Igazából nem kellene erről beszélnem... Valamelyik nap Justin tropára verte Bent.
- Zoeyék portását? De miért?
Chad megvonta a vállát.
- Ez nem ránk tartozik. Én csak... Gondoltam elmondom neked- vonta meg a vállát.
- És miért nem Laurának mondtad?
- Elég fejtörést okoz neki, hogy Matt börtönbe van.
- Jogos- tettem keresztbe a kezemet. Ekkor eszembe jutott az a tragikus éjszaka...- Azt hittem, hogy nem szívesen társalogsz velem... Tudod... Erik miatt.
Chad vett egy mély levegőt, majd a szemembe nézett.
- Csak idegesít, hogy egy olyan bunkó mellett vagy, mint ő. Ráadásul nem is szereted- Chad közelebb ült és megérintette a kezemet- Miért?- kérdezte.
Elakadt a lélegzetem, és nagyon meleget éreztem.
- Mit miért?
- Miért vagy vele, Mel?
Lehunytam a szemem és megráztam a fejem. Ez az a kérdés, amire képtelen vagyok válaszolni.
- Nem akarok egyedül lenni- suttogtam.
Chad megsimogatta az arcomat.
- Én mindig itt vagyok neked.
Az arcunk lassan egyre közelebb került, a szívem pedig egyre szaporábban vert. Az ajkam majdnem az övéhez ért, amikor...
- MEGLEPETÉÉÉÉÉÉÉS!- csapta ki valaki az ajtót.
Egy emberként fordultunk Chaddel a hang irányába, ahol egy kócos mosolygós férfi, katona egyenruhában kitárt karokkal állt.
- Apa!- ugrottam fel az ágyról, odaszaladtam hozzá és a karjaiba ugrottam.
Apa bármennyire is erős, elérzékenyült, és teljes erejéből magához szorított.
Képtelen lennék leírni azt az érzést, amikor az életem legfontosabb része újra csatlakozik hozzám. Újra átkarolhatom, és újra beszélgethetek vele. A tudat, hogy újra köztünk van, az... Az... Lenyűgöző.
Ugyanakkor mélyen ott lapul az a szörnyű érzés, ami már sejteti, hogy újra el fog menni- a búcsúzás pillanata.
Sokan bele se gondolnak abba, hogy milyen szerencsések: meg van mindenük, mégis úgy érzik, hogy üres az életük. Az emberek manapság mindent magától értetődőnek vélnek, lassan megszűnik a kedvesség és a tisztelet. Fontos, hogy megbecsüljük azt, ami van- hisz csak azután vesszük észre a fontos dolgokat, melyek körülvesznek, miután elveszítettük azokat.
Gyűlölöm, hogy apa a katonaságnál szolgál, mégis büszkeséggel tölt el. Egyszerűen csak féltem őt.
- Hogy van az én kis hercegnőm?- kérdezte.
- Mostmár tökéletesen. Miért nem szóltál, hogy hazajössz?- öleltem meg újra.
- Melissa, hát akkor abba mi lett volna a meglepetés?
- Dili vagy- nevettem el magam. Apa az ágyra nézett, ahol még mindig Chad ült- Ó, emlékszel Chad O'Connorra?
- Hát hogy a viharba ne emlékeznék rá!- lépett el tőlem apa és kezet fogott Chaddel- És hol a barátod, Erik? Anyád sokat mesélt róla a leveleiben.
Megköszörültem a torkomat.
- Hát, ő épp nincs itt- böktem ki.
- Azt mindjárt gondoltam, hogy nem bújt el az ágy alá- nevetett apa- Mész ma Halloween buliba?
- Igen, úgy terveztem, de most, hogy itthon vagy, inkább kihagyom.
- Semmi pénzért ne hagyd ki, Mel. Anyáddal úgyis más terveink vannak... Ha érted mire gondolok- kacsintott és kiment a szobából.
Kicsit összezavarodottan visszamentem Chadhez.
Ki voltam pirulva a boldogságtól.
- Tud arról, hogy mi történt Naomival?- kérdezte Chad. Az arcomra fagyott a mosoly és megráztam a fejem.
- Nem hiszem...
- Még mindig nem hagy nyugodni az esete?
- Ki fogom deríteni, hogy mi történt vele azon az éjszakán- mondtam komolyan- Bármi áron.

***

Bulik. Mindenkinek mást jelent. Van aki alkohollal keveri, van aki tisztán szereti. Egy biztos: mindenki jól akarja érezni magát.
- És akkor jöjjön egy kis Cry FloRidától!- mondta a Dj a mikrofonba, mire a táncoló társaság lánytagjai felsikítottak örömükben.
Én Laurával és Chaddel épp Zoeyt vártuk az egyik asztalnál, aki Austinnal és Justinnal érkezhet meg bármelyik percben.
Mindenki jelmeze nagyon ötletes volt, és én imádtam a gengszteres külsőnket Chaddel.
- Austinnak és Justinnak milyen lesz a jelmeze?- érdeklődött Chad, miközben elpusztított egy hatalmas szelet gombás-sonkás pizzát.
Megvontam a vállam.
- Az anyukájuk vett nekik valamit. Én inkább Zoeyra vagyok kíváncsi- dörzsöltem össze a tenyerem.
Laura elkezdett babrálni a nyakláncával, tekintete a tömegbe veszett el, teljesen kizárta a külvilágot, egyáltalán nem figyelt ránk.
Közelebb bújtam Chadhez és halkan megkérdeztem tőle:
- Még mindig nagyon szomorú Matt miatt?
Chad a húgára nézett, majd bólintott egyet.
- Igen, amint láthatod. Melissa... Nem a te telefonod csöng?
Kikaptam a táskámból a mobilomat.
- De. Egy perc és jövök!- kiszaladtam a teraszra és felvettem a telefont.
- Szia Mel, Erik vagyok. Az estével kapcsolatban csak annyit szeretnék mondani... Aj tuti haragudni fogsz rám, de... Nem fogok tudni elmenni.
- Rendben, semmi baj.
- Érezd jól magad, és vigyázz magadra.
- Mint mindig. Jó éjszakát- nyomtam ki a telefont. Igazából egy csöppet sem hatott meg, hogy nem jön el a barátom a Halloween-partira.
Aj, ez így nem lesz jó... Szakítanom kell vele.
Odamentem a korláthoz és ráraktam a tenyeremet. Jéghideg volt, de nem érdekelt. Felnéztem a Holdra és a gondolataimba merültem egészen addig, amíg egy fura beszélgetésre nem lettem figyelmes(ami a terasz alatt zajlott).
- Nem kellett volna ezt tennetek, Bianca- rázta meg a fejét Noel.
- Ugyan már, azt kapta, amit megérdemelt. Talán ő jobban bánt velem?
Noel megvonta a vállát.
- Segített bekerülni a főiskolára...
- Cserébe tűrnöm kellett a mindennapos megaláztatást- horkantott fel a vörös hajú lány.
- De ez... Ki fog derülni minden, és akkor nektek végetek. Személyesen megyek el a rendőrségre- tett egy lépést hátrébb Noel, mire Bianca megragadta a karját.
- Akkor én meg elárulom, hogy felvetted és lefényképezted minden egyes mozzanatát Naominak. Személyiségi jog megsértése, molesztálás... Soroljam még, Noel?- mosolygott rá a lány.
Noel felnézett a teraszra, mint aki érzi, hogy figyelik, mire én gyorsan elhúzódtam a korláttól. A szívem rettentő sebességgel kalapált, a szám elé tettem a kezem, hogy egy hangot se adjak ki.
Most már nem láttam őket, a hangjukat is lehalkították, amikor egy újabb tag szállt be a beszélgetésbe.
- Nem láttátok Melissát?- kérdezte.
- Sajnálom Chad, de nem- mondta Bianca.
- Noel, ha jól emlékszem a dj srác téged keres odabent...- mondta Chad, mire Noel lelépett.
- Ez meg mégis mi volt?- kérdezte Biancától.
- Micsoda?- értetlenkedett a lány.
- Mit mondtál el Noelnek?
- Majdnem mindent.
Egy kis szünet következett. Kikukucskáltam a korlát mögül- idegességében Chad ököllel belevert a falba.
Nem értettem semmit. Ez most... Nem, az nem lehet. Naomi gyilkosa Chad volna? Az lehetetlen. Nem... Én ismerem a fiút, a légynek se ártana. Ma ott volt a szobámba, majdnem megcsókoltam. Ő nem lehet gyilkos!
- El kell hallgatattnunk- mondta végül.
Nem akartam egy mondattal se többet hallani a beszélgetésből, beszaladtam az épületbe és elindultam az asztalunk felé.
Ám az asztalunknál Laura egy idegen fiúval társalgott és... Nevetett?! Ez valóban Laura volna?
Közelebb mentem és valóban ő volt az.
- Mel, ő itt az egyik barátom Bostonból. A neve Dan- mutatta be a fiút.
Volt valami félelmetesen ismerős Danbe... Mintha láttam volna már valahol... De hisz ez őrültség, kezdek paranoiás lenni.
- És hogy-hogy ilyen messzire jöttél Halloweent ünnepelni?- kérdeztem tőle, mert mindenképpen el akartam terelni a gondolataimat.
- A húgom az itteni egyetemre jár és ő hívott meg. Nem gondoltam volna, hogy Laura is itt lakik. Azt meg pláne nem, hogy a Beth'-be jön bulizni.
- De hát barátok vagytok, és nem tudod hol él?- húztam fel a szemöldökömet, majd gyorsan megvontam a vállam- Na mindegy, megesik az ilyen- mosolyogtam rá- Elmegyek egy kis puncsért. Ti kértek?
Laura bólintott egyet, Dan pedig felemelte a poharát, hogy megmutassa: ő már kiszolgálta magát.
Miközben a puncsot mértem ki a nagy poharakba idegesen néztem végig a tömegen. Hol van már Zoey?
Pontosan tudtam, hogy Laurának nem mondhatom el, hogy mit gyanítok, hisz az ő tesójáról van szó, ráadásul mióta itthon van ez volt az első alkalom, hogy mosolyogni láttam.
- Hé, Melissa!- lépett oda mellém egy nővérke jelmezbe öltözött vörös hajú lány.
Kiejtettem a kezemből a puncsot, ami kiborult a földre.
- A franc!- kiáltottam fel, belemarkoltam a szalvéták közé és remegő kézzel elkezdtem feltörölni a padlóról a ragacsos folyadékot.
Bianca lehajolt és segített nekem.
- Idegesnek tűnsz- jelentette ki.
Riadtan néztem Biancára. Vajon tudja, hogy én voltam ott a teraszon és hallottam a társalgásukat?
Hazudj már valamit te ütődött, hazudj már!
- Igen... Picit összezavarodtam...- vallottam be, mire Bianca gyanúsan végigmért- Erik miatt- tettem hozzá gyorsan.
- Veszekedtetek?
Megráztam a fejem, felálltam és kidobtam a koszos szalvétákat a kukába, majd letöröltem a kezemet.
- Szeretnél beszélni róla?- kérdezte barátságosan Bianca.
Ismét megcsóváltam a fejem.
- Talán majd máskor... Most oda kell vinnem Laurának az italát- biccentettem a barátnőm felé, aki a telefonján mutatott épp valamit annak a fiúnak, aki Bostonból jött.
- Segítek neked, nehogy megint elejtsd- vette ki a kezemből az üres műanyag poharat és már töltötte is a piros folyadékot- Amúgy én is pont oda igyekeztem, tudod ő ott a bátyám- mutatott Dan irányába.
Feltűnően Biancára néztem meglepetten, résnyire nyitott ajkakkal.
- Mi az?- kérdezte.
- Ó csak... Kedvesnek tűnik- csuklott el a hangom. El kell tűnnöm ebből a buliból. Haza kell mennem.
- Te nem iszol?- nyújtotta felém a puncsot Bianca.
- De, persze- kortyoltam bele- De figyelj csak, most el kell szaladnom valahova. Meg mondanád Laurának, hogy nagyon sajnálom, amiért leléptem?
Bianca bólintott egyet.
- Hát persze. Jössz még vissza?
Megvontam a vállam.
- Igyekszem. További jó bulizást!
És már szaladtam is a buszmegállóba, ahol csak 10 percet kellett ácsorognom a busz érkezéséig.
Senki nem volt otthon, amikor megérkeztem.
Lerúgtam magamról a magassarkúmat és már szaladtam is az emeletre.
Késztetést éreztem arra, hogy leírjak mindent, amit gyanúsnak találok. Ezekről a dolgokról nem beszélhetek senkinek, azonban a szobámba rajtam kívül senki nem jut be.
Kivettem a táskámból egy vonalas füzetet, kitéptem belőle egy lapot és írni kezdtem:
GYANÚSÍTOTTAK
Bianca- elárult valami titkot Naomiról, mire Noel fel akarta ŐKET dobni a rendőrségen, de megfenyegette a fiút. Hirtelen feltűnik Dan(aki elég jóba van Laurával),miután Mattet letartóztatják. Vajon véletlen volna? Nem bízhatok bennük!
Noel- Naomi említette, hogy régóta zaklatja őt. Bianca azzal fenyegetőzött, hogy ezt elárulja. Késztett videófelvételt is, amikor Naomi a barátjával lefeküdt a fiúöltözöben... Talán mérges volt rá Naomi és elkezdtek veszekedni? Nem tudom. Nem bízhatok benne!
Chad- szemtanúja voltam, ahogy valamilyen alkut kötött Naomival az eltűnésének estéjén(mintha drogot árulna, vagy nem tom). Illetve hallottam, amint Biancával valami rejtélyes dologról beszéltek. Azt mondta, hogy el kell hallgattatni Noelt... 
Valamiért ő tűnt a leggyanúsabbnak... De miért?
Hisz ő Chad O'Connor! Gyerekkorom óta ismerem, állandóan kedves volt hozzám és mindig segített. Ő nem lehet gyilkos. Ő Chad.
Elhomályosult tekintettel írtam fel az utolsó mondatot a lapra:
Nem bízhatok benne!
Beletettem a papírt az egyik könyvembe és leültem az ágyra. Forgott velem minden.
Nem akarok semmiről se tudni. Bárcsak elfelejthetnék mindent, és akkor semmi bajom nem lenne!
Én félek tőlük. Bántani akarnak engem is. Bántani. Félek. Bántani- lehunytam a szemem és eszembe jutott Laura, amint egy asztalnál ül azokkal az emberekkel, akiket az imént felírtam a papírra...
És én ott hagytam körbevéve ezekkel a pszichopatákkal. Te jó ég, mit tettem? Vissza kell mennem hozzá. Vissza kell...
Felkeltem az ágyról (mikor is feküdtem ide le?) és lementem a lépcsőn. Nagy nehezen magamra préseltem a magassarkút és elindultam.
Jééé, olyan mintha belennék szívva. Olyan lassan mozgok, a gondolataim mégis olyan gyorsak. De hát én azt se tudom, hogy milyen a szívás. Háháháhá, de vicces vagyok!
Az a kocsi... Nekem dudált?
- TAKARODJ MÁR INNEN!- kiáltottam az autónak.
Mit képzel ez? Hallatlan.... Ha úgy tartja kedvem, akkor nyugodtan sétálhatok az úttesten és megnézhetem közelebbről is, hogy milyen szépen világít a jelzőlámpa...
És ott... Azok az emberek. Nevetnek rajtam?
Fogalmam sincs miért, de elkezdtem feléjük szaladni, mire ők megijedtek és elfutottak előlem. Fogtam a hasam a nevetéstől.
De legbelül éreztem, hogy ez a nevetés nem szívből jött...  Ez fájt.
Leültem az út szélére, de nem bírtam megülni, ezért lefeküdtem a pihe-puha pázsitra pár röpke pillanatra, amíg jobban leszek.
- Hé, állj!- kiáltotta egy ismerős lányhang. Zoey volna? Ugyanmár, hisz ő... Nem tudom hol van.
Valaki megfogott és megfordított.
- Hisz ez Melissa! Justin, kérlek segíts! Vigyük az autóba.
- Teljesen át van fagyva- jelentette ki Justin.
Hé skacok, én tökéletesen jól vagyok, csak épp... Nem tudok mozogni és beszélni. Zoey! Zoey! -kiabáltam magamba, de senki nem hallotta meg.
Annyiban biztos voltam, hogy végre jó kezekbe kerülhetek, és akár el is aludhatok... Aludni, igen, ez lesz a legmegfelelőbb...
Másnap reggel Zoey szobájában ébredtem.
Zoey mellettem lélegzett békésen, Austin átkarolta vékony testét.
Odébb a fotelban Justin éber volt, és egyenesen az ölelkező fiatalokat nézte, egészen addig amíg fel nem tűnt neki, hogy én már ébren vagyok.
- Hogy érzed magad?
Megráztam a fejem.
- Semmi bajom nincs... Én csak... Nem emlékszem az estére.
- Mennyit ittál?
- 1 pohár puncsot, de attól semmi bajom nem volt. Utána meg még egy kortynyit. Ennyi.
- Akkor mi történt veled?
- Én... Fogalmam sincs. Semmire nem emlékszem...
- Mi az utolsó emlékképed?
- Telefonáltam a teraszon Erikkel, szólt, hogy nem fog jönni.

Most
Én egyszerűen csak... féltem tőle.
Hogy miért?
Nem tudom megmagyarázni.
Amennyit tudok, az az, hogy... Kerülöm őt. Nem akarok vele beszélni. És ha megjelenik, a szívem gyorsabban kezd verni és borsózik a hátam.
- Hogy vagy? Nem beszéltünk már... Halloween óta.
Megköszörültem a torkom.
- Nos... Köszi, jól vagyok. Épp a boltból jövök.
Kínos csend. De hisz mi mindig találunk közös témát, soha nem érzem magam kellemetlenül.
- Eltűntél a buliról. Hova mentél?
Elpirultam és úgy feleltem:
- Ciki, de nem emlékszek semmire.
- De hisz alig ittál valamit- értetlenkedett Chad.
- Tudom. Az út szélén találtak rám Zoeyék...
- Hogy micsoda?!
- Én se értem, hogy történhetett. A lényeg, hogy anyának visszajutott a fülébe, és 4 évig elvagyok tiltva a fősulis buliktól.
- Melissa, bocsáss meg, de mennem kell... El kell intéznem valamit...
- Okés, szia!
Chad sarkon fordult.
- Véletlenül nem tudod, hogy a koliba melyik szobába lakik Bianca?
Picit elgondolkodtam.
- Fogalmam sincs.
Chad rám mosolygott.
- Vigyázz magadra, Mel- mondta komolyan és már ment is tovább.
Vigyázzak magamra? Komolyan mi történhetne velem? Elüt egy busz, vagy mi?
Bolond ez a Chad...
És én úgy érzem, hogy mégis... Többet érzek iránta, mint egyszerű barát...